Versenyeredmények
Faluközi
Eszter 7. osztályos tanulónk A Te és a természettudományok (TETT) – országos
mese- és novellaíró pályázat második korcsoportjának 3. helyezettje lett.
Ezt a pályázatot az elmúlt tanévben hirdette meg első
alkalommal általános és középiskolás diákok számára A
Eszter már tavaly is indult természettudományos ihletésű
történetével, akkor kiemelkedően figyelemreméltónak ítélt meséje bekerült a
gyűjteményes kötetbe, melyet iskolánk könyvtárában is őrzünk. Idén a zsűri 775
alkotás közül választotta ki a legjobbakat.
Az ünnepélyes díjátadó gyönyörű helyszínen, a Magyar
Tudományos Akadémia dísztermében zajlott. Családja kíséretében itt vette át
Eszter a 3. helyezésért járó jutalmat.
A díjátadóról készült összefoglaló kisfilmet itt
tekinthetik meg:
https://tettmesepalyazat.hu/2022-tett-dijatado-video
.
Kedves Eszter!
|
||
![]() |
|
Szívből
gratulálunk az elért eredményhez, biztatunk,
hogy továbbra is ilyen lelkesen, érdeklődően
figyeld a világot, a természetet, a tudományokat
és tapasztalataidat, benyomásaidat, érzéseidet,
kreatív ötleteidet mesterien fogalmazd
történetekké! |
Kedves Olvasó!
Kívánunk derűs szórakozást és figyelmes elgondolkodást a
történet olvasása során.
Messze, messze, az Aranyhegyek tövében állt egy takaros
házacska. Itt élt az öreg kőfaragó a lányával, Azarral. Egy viharos éjszaka
három fenyegető árny landolt a ház előtt. Hej, támasztottak azok akkora szelet,
földrengést és tüzet, ami még soha nem volt! Olyan égiháború, villámlás
kerekedett, hogy nappali fény töltötte be a ház előtti lapályt. A kis lakot
elsöpörte a pusztítás a föld színéről és a három bestia elragadta a kőfaragót.
Azar búnak adta a fejét. Most mit csináljon? Se apja, se anyja, se háza. Ahogy
így kesergett, odarepült hat hattyú és elkezdtek beszélgetni:
– Hallottátok a hírt? A három sárkányfivér: Szélfúvó,
Tűzgyújtó és Földrengető viszi a kőfaragót.
– És hova viszik?
– Fogták és vitték Holló Herceg országába, Gyémántfa egy
termébe.
– Mit akarnak vele csinálni?
– Ki akarják vele faragtatni a Nagy Obszidiánból a
Londsdaleit gyapjújú bárányt, hogy abból elkészíthessék páncéljukat. Így
legyőzhetik Holló Herceget.
Mikor ezt meghallotta Azar, felkapta fejét. Nincs minden
elveszve! Még aznap útra kerekedett és mivel nem tudta, hol van Gyémántfa,
elindult az Aranyhegyek felé. Hét nap s hét éjjel megállás nélkül ment, mígnem
elérkezett egy szörnyen sűrű erdőhöz. Tanácstalanul nézett jobbra-balra, de
mintha végtelen lett volna a rengeteg. Hogyan jusson át rajta? Amint így
töpreng, látja, hogy egy alak válik ki a sűrűből. Girhes, fekete csikó volt.
Bordáit egyenként megszámlálhatta volna, de ami igazán megriasztotta, hogy az
oldalából lilás füst szállt.
– Kérlek, segíts rajtam, leány!
– Hogyan, lovacska? – Azar nagyon megsajnálta az állatot.
– Hűts le!
– De hát nincs a közelben semmi hideg dolog!
– A víz is jó.
Szerencséjükre ott folyt egy patak. Azar lelocsolta a
csikót, és láss csodát! Kis idő elteltével visszanyerte szilárd formáját a lila
füst.
– Jó tett helyébe jót várj! – szólt a ló. – A nevem Jód.
Tudom, hogy Gyémántfára tartasz, de ítéletnapig sem jutnál oda. Elviszlek, de
hogy elvihesselek, kell egy borszeszégő.
Azar kutakodni kezdett zsebében és előhúzott egyet:
– Itt van, de miért kell?
– Mert csakis szublimálással tudunk eljutni oda. A hőtől
átváltozom lila gőzzé és a szelek szárnyán mehetünk.
A ló fejére rakta az égőt, meggyújtotta és kis idő múlva
valóban gőzként lebegett előtte Jód:
– Induljunk, kisgazdám! Kapaszkodj meg jól, mert átszeljük
az Aranyhegyeket!
Három napon keresztül szálltak a hegyeken át. A végén már
káprázott a szemük a nagy ragyogástól, mikor hirtelen egy ezüstpalota csillant
meg a fényben. Leszálltak az épület előtt, Azar pedig visszaváltoztatta Jódot.
– Hol vagyunk, lovacskám?
– Nem tudom, gazdám!
Hirtelen egy ezüst ördög lépett elő:
– Mit keresel itt, Azar, ahol emberfia nem jár? Tán
bálvánnyá akarsz válni?
– Én Gyémántfát keresem! Nem tudod, merre találom?
Az ördögöt meglepte a lány határozottsága. Hangja kedvessé
vált:
– Bátornak bátor vagy! Tudom, hogy hol van, amit keresel,
de felelned kell három kérdésre, amire én nem tudom a választ!
– Állok elébe. – Azar kész volt mindenre.
– Rendben! De ha nem sikerül, ezüstszoborrá változtatlak!
Első kérdésem: miért van az, hogy a Göncöl vezet minket éjszaka?
Ezt apja már mondta Azarnak:
– A Göncöl rúdja az Esthajnalcsillagra mutat.
– Jó. A következő kérdésem: miért ragyog a Hold?
– A Holdnak igazából nincs fénye, csak a Napét veri vissza.
– Ez igen! Íme, az utolsó: mi az ezüst?
Azar elakadt. Jód gyorsan válaszolt:
– Tömören összefoglalva: egy elem, pontosabban nemesfém.
Értékes anyag.
Az ördög hálásan elmosolyodott:
– Köszönöm! Most már tudom ezeket. Elmondom, hol van
Gyémántfa: kövessétek Kénsav folyót, míg egy hídhoz nem értek. Itt lakik
Alakváltó Banya, aki bármilyen állattá képes változni és változtatni. Nem fog
titeket átengedni. Ha legyőzitek, elétek tárul Kőzet Erdő, amin nehéz
átvergődni. Azon túl áll Holló Herceg országa és Gyémántfa. Ez a segítségetekre
lesz.
Egy térképet, egy lencsét és egy elefántbőrt nyújtott át
nekik. Azar megköszönte az ördögnek, szublimálta Jódot, és ismét szálltak az
égen. Kiérve az Aranyhegyek közül könnyedén megtalálták Kénsav folyót. Ijesztő
látvány tárult eléjük. Ott tekergett a folyó alattuk színtelenül, átlátszóan, de
körülötte a táj teljesen kihalt volt. Sehol egy növény, sehol egy állat. Azar a
savból eltett egy keveset. Kénsav folyót követve elértek a hídhoz, ami mellett
állt egy ház.
– Itt lakik Alakváltó Banya, kisgazdám!
– Látom, lovacskám. De hol van ő?
Ekkor fülsértő rikácsolás hallatszott a ház felől:
– Ki zavar engem? Mindjárt gyűrűsférget csinálok belőle!
Előlépett a hang gazdája is. Milyen csúnya volt! Görbe
kulcsként állt előttük, orra a térdét verte kis híján, halottsápadt arca
megrepedezett, mint a ház fala.
– Á, te vagy az, Azar? Te törsz rám?
– Át akarunk menni a hídon!
– Azt nem engedem! Birokra!
– Gyerünk!
A banya oroszlánná alakult, és támadt. Na, de Azar sem
azért hallgatta már hét napja Jód tanításait, hogy megijedjen! Azokat az
ötcentis karmokat csakis elefántbőr állíthatja meg! Hirtelenjében előrántotta a
bőrt, amin megakadt a banya. Dühében harapta, rágta, de eredménytelenül. Most
Azar jött: ráborította a bőrt az oroszlánra, és a földre döntötte. Az Alakváltó
Banya se volt rest! Fekete mambává válva kikúszott a csapdából, és mart. Jód még
idejében elkapta a kígyó fejét, és mint a krokodil a halálforgásával az
áldozatát, úgy csapta a földhöz jó párszor. A jelenet végére a banya hirtelen
ezer madárrá válva szétrepült. Az egyik megszólalt:
– Köszönjük! Minket tartott fogva ez a matróna! Mi majd
mutatjuk az utat Kőzet Erdő felé.
Követték a madárrajt. Egyszer csak azt vették észre, hogy
az ég vörös színben ragyog, előttük pedig hegynyi magasságban monumentális fák
magasodtak. Mindegyik növény különböző kőzetből állt. Az ezüst ördög nem
viccelt: ezen a rengetegen jóformán senki és semmi nem hatolhatott át. A madarak
visszafordultak:
– Csak eddig mehetünk! Sok szerencsét nektek!
– Jód, innentől kezdve gyalog folytatjuk utunkat!
– Igen, gazdám!
Óvatosan bemerészkedtek az erdőbe. Alig mentek pár ölnyit,
már egy márványfa zárta el útjukat.
– Ezen hogyan jutunk át, lovacskám?
– Öntsd rá a kénsavat, kis gazdám!
Jód tanácsára Azar lelocsolta savval a fa gyökerét. Az
pezsegni kezdett, és lassan nyöszörögve kidőlt.
– Látod? A kénsav sok mindent old!
– Látom. Menjünk tovább!
Beljebb hatoltak az erdőben. Találtak egy olajtavat. Azar
ebből is elrakott egy keveset. Aztán leszállt az éj koromfeketén. Eltévedtek.
Csak a borszeszégő lángja világított.
– Talán a térkép használ valamit – vette elő Azar.
Kiterítette, de csalódására csak kövek voltak rajta,
jelzésekkel. Ekkor valamit észrevett:
– Jód, ha azok ott vulkáni kőzetek, akkor a térkép ehhez az
erdőhöz készült!
– Tényleg! Kövessük a jeleket!
– Két mészkőbokornál balra, hét bazaltfánál jobbra és végül
tizenkét gránitfenyőn kell keresztülmennünk.
Az utazók lassan, de biztosan kijutottak délelőttre az
erdőből. Vörös Nap tündöklött az égen, mely megvilágította Gyémántfát. Ez
igazából egy hatalmas, sudár hegyként állt az ország közepén. Egyenest
odaszálltak. És valóban: a kőfaragó ott dolgozott a félig kivájt Nagy
Obszidiánnál.
– Édesapám! Hát tényleg él! – Azar azt se tudta, hova
legyen örömében, mikor átölelte.
– Lányom, te mit keresel itt?
– Jöttem téged megmenteni!
– Az bajos lesz, mert a három sárkány őriz engem.
Abban a pillanatban éktelen ordítás töltötte be a
barlangot:
– Azar szagát érzem, vagy képzelődöm?
– Én vagyok az! – állt elő a lány.
A bejáratban megjelent a három fivér feje:
– Most aztán elkapunk téged!
Azar és Jód már a levegőt szelte. Utánuk a három bestia.
Szélfúvó messze megelőzte testvéreit.
– Gazdám, te is érzed ezt a szelet?
– Érzem, lovacskám! Szélfúvó jön mögöttünk!
– Tartsd a nap felé a lencsét!
Azar odatartotta és hirtelen tűz lobbant fel alul. A
felmelegedett levegőtől Szélfúvó könnyűvé vált, és felemelkedett a magasba.
– Mi süti a farom, gazdám?
– Hú, Tűzgyújtó jön utánunk!
– Vesd hátra a térképet!
A lány hátravetette. A térképből kinőtt Kőzet Erdő, amibe
belegabalyodott Tűzgyújtó. Dühében okádta a lángot mindenfele. Ennek eredménye
az lett, hogy a kidőlt fák alá szorult. Ekkor a semmiből ezer meg ezer holló
jelent meg. Csőreikben vízzel teli korsókat hoztak és ráöntötték a sárkányra.
Meghalt a második fivér is. A madarak egy emberré váltak. Azar felismerte: ő
volt Holló Herceg.
– Mi piszkálja a hátam, gazdám?
– Itt van Földrengető!
– Dobd hátra az olajat!
Azar hátradobta az olajat Földrengetőre. Az olaj
beterítette a szörny fejét.
– Most gyújtsd meg a borszeszégőt és vesd rá!
Amint az olaj és a tűz érintkeztek, hatalmas láng lobbant
fel Földrengetőn. Elpusztult a harmadik sárkány is. Az emberek örömujjongásban
törtek ki. Holló Herceg így szólt Azarhoz:
– Ki vagy, aki megmentett minket?
– Az én nevem Azar.
– Köszönöm neked, Azar. Országomat régóta félelemben
tartotta a három sárkányfivér. Mivel hálálhatnám ezt meg?
– Én csupán a Lonsdaleit gyapjújú bárányt kérem emlékül.
– Legyen hát a tied!
Nagy ünnepet szerveztek, hét napig tartott. Azar és apja
Holló Herceghez költöztek. Aki nem hiszi, kutasson utána!